A falak kőből, de a valódi hozzáférés az emberekből épül

Mit taníthatnak nekünk Velence történelmi épületei a hozzáférhetőség kialakításáról – anélkül, hogy lebontanánk az alapokat.

Velence óvárosa, patinás csatornák, kőhidak. Itt járva válik leginkább nyilvánvalóvá, hogy a mozgóképi és kulturális hozzáférést mennyire fontos tudatosan, kreatívan és a már meglévő környezetre adaptálva megtervezni. A városok és épületek történelmi adottságait, az évszázados lépcsőket és műemléki kőhidakat szerkezetileg nem lehet, és nem is szabad megváltoztatni. A meglévő építészeti örökséget kell megérteni, és azokra alapozva kell kialakítani a folyamat- és emberalapú elérést.

Velencében is ezt a logikát alkalmazzák a hidakra finoman rásimított alumíniumötvözet áthidalásokkal (rampe transitorie). Ezek a könnyűszerkezetes rámpák anélkül váltják ki a lépcsőfokok jelentette fizikai és kognitív akadályt, hogy megbontanák vagy károsítanák az épületeket, mindezt úgy, hogy aki az eredeti lépcsőket szeretné használni, arra is van lehetősége.

Ugyanezt a megközelítést kellene alkalmazni a mozgóképes szakma és a kulturális terek hozzáférhetőségéhez is. Amikor akadálymentesítésről beszélünk, a szakmabeliek gyakran a strukturális megoldhatatlanságtól, a nagy beavatkozásoktól és a folyamat bonyolultságától tartanak.

A valóság és a gyakorlati megvalósítás lényege teljesen más, a meglévő alapokra építkezünk, és ehhez nem a külső formák vagy épületek drága átalakítására, hanem a belső működés és a háttér infrastruktúra intelligens áthangolására van szükség. Az akadálymentesítés nem egy utólagos látszatmegoldás, hanem egy a kívülállók számára alig érzékelhető precíz, logisztikai háttérmunka, amelyben mindvégig részt vesznek a szakemberekből és az érintett fogyatékossággal élőkből összeállított munkacsoportok.

A megoldáshoz nincs szükség méregdrága beruházásokra, sokkal inkább az emberi kreativitásra és a nemzetközi tervezési kultúrában elismert „Design with, not for” (Tervezz velünk, ne nekünk) elv alkalmazására. A „tervezés nekik” a sajnálat és a karitatív jóindulat csapdája, a „tervezés velük” a valódi egyenrangú partnerség.

A cél egy olyan biztonságos közeg megteremtése, amely nem a falak átalakítását, hanem az emberi kapcsolatok kiszámíthatóságát, valamint a folyamatok akadálytalan fenntartását jelenti. Nem átépíteni kell, hanem hidakat építeni a meglévő partok közé, pont úgy, ahogy azt a velencei mesterek tették.

Ha szerinted is fontos ez a téma, egy megosztással segítsd munkánkat!

© Fábián Gábor, 2026. Special Film Hungary Kft.

Képleírás: Késő délutáni felvétel egy velencei kőhídnál. A kép bal oldalán egy fehér inges, kék rövidnadrágos férfi (Fábián Gábor) áll a híd korlátjánál. A történelmi lépcsőkre egy hosszan elnyúló, könnyűszerkezetes alumínium rámpa van ráépítve. A háttérben a járókelők párhuzamosan használják a két útvonalat: a bal oldalon a rámpán, míg a jobb oldalon az eredeti kőlépcsőkön sétálnak felfelé. A háttérben patinás velencei épületek láthatóak.