HOLLYWOOD, A KEREKESSZÉK ÉS A LÁTSZATMEGOLDÁSOK – TANULSÁGOK TORONTÓBÓL

A fotón: Lawrence Carter-Long és Fábián Gábor a ReelAbilities Filmfesztiválon. A háttérben a felirat: „Ezen az eseményen élő feliratozás biztosított”
A The Washington Post részletesen beszámolt a Toronto Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) nyitófilmje, a Being Heumann premierjéről, ahol a rendező, Siân Heder elmondta: bár előző filmje, a CODA hatalmas Oscar-sikert aratott, Hollywood kezdeti lelkesedése a fogyatékossággal élő alkotók iránt nagyon hamar elillant. Ez a mostani premier azonban egyértelművé tette, hogy a szakmának tartósan alkalmazkodnia kell a speciális stábokhoz. Ez a hazai mozgóképes világ számára is komoly tanulsággal szolgál.
Az Oscar-díjas „CODA” rendezője, Siân Heder új alkotásában Judy Heumann akadálymentesítési jogvédő úttörő életét mutatja be, a premier kapcsán tett nyilatkozatai pedig leleplezték filmgyártás strukturális hibáit.
Heder nyíltan beszél arról, hogy a „CODA” három évvel ezelőtti történelmi Oscar-győzelme után Hollywood rövid időn belül visszarendeződött a korábbi kirekesztő (kirekesztő nagyon erős tőlem) állapotába. Amint a díjátadó véget ért, a stúdiók fellélegeztek, hogy nincs többé szükség az akadálymentesítési infrastruktúra fenntartására. Ez a nemzetközi helyzet rávilágít arra, amit mi is képviselünk, hogy a pályázati, kampányszerű integrációs projektekre épülő megvalósítások hosszú távon működésképtelenek. Nem hangzatos, jól dokumentált, sokszor elszigetelt PR-akciókra van szükség, hanem folyamatosan biztosított hozzáférésre, amely alanyi jogon garantálja az egyenlő esélyű kulturális részvételt a nézők és az alkotók számára egyaránt.
 
A torontói nyitófilm rávilágít a filmipari környezet teljes vakságára is. A rendező beszámolója szerint a produkció előkészítésekor egész Észak-Amerikában összesen egyetlen akadálymentesített stáblakókocsi létezett. A stábnak a nulláról kellett felépítenie a saját hozzáférési hálózatát. A kerekesszékes színészek számára egy komplett, akadálymentes rámpákból álló „rámpafalut” hoztak létre, gyakorlatilag a nulláról újra feltalálva a filmgyártás technikai folyamatait. Ebből is látható, hogy mekkora feladat előtt áll a filmes világ. A hozzáférés biztosítása messze nem a kész filmek utólagos akadálymentesítéséből áll, hanem az alkotói folyamatok nulladik percétől, a stúdiók és a forgatási helyszínek szintjén kell működtetni azt.
 
A „Being Heumann” legfőbb esztétikai tanulsága, hogy a megváltozott érzékelés és az autentikus casting nem szociális szívesség, hanem egy olyan egyedi művészi tőke, amely képes gazdagítani és megújítani az egyetemes filmnyelvet. Amikor eltérő fizikai és szenzoros adottságú hivatásos színészek dolgoznak együtt a kamera előtt, olyan formabontó képi és kommunikációs ritmusok születnek a vágóasztalon, amelyeket ép alkotók elméletben sosem tudnának létrehozni.
 
Mondd el véleményed kommentben, és ha tetszett egy megosztással segítsd a munkánkat!
 
© Fábián Gábor, 2026. Special Film Hungary Kft.
 
 
Kép forrása: Apple TV+ / Toronto International Film Festival (Hivatalos promóciós sajtófotó)
🔗 Az eredeti cikk a The Washington Post oldalán olvasható.
 
Képleírás vakok és gyengénlátók számára: Fénykép a Toronto Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyeges díszbemutatójáról, ahol a Being Heumann című film stábja, köztük megváltozott mozgásképességű hivatásos színészek és Siân Heder rendezőnő láthatóak a nemzetközi sajtó kamerái előtt, demonstrálva a valós iparági jelenlétet és reprezentációt.
Last modification: K 6 okt. 2026